-Ötödik fejezet-
Kijutni Legfordból
Az előző fejezethez végéhez képest, most ugrunk vissza az eredeti idősíkba, ahol a lovag és az apród (Cassian és Sam) már fogoly, míg a fennsíkon megindul a hajtóvadászat Godwin és csapata után.
Két embere késlekedése és a várból kiszűrődő csatazajok rögtön tudatták a Nagyúrral, hogy baj van.
— Indulunk emberek, a tervnek lőttek, ez a két szerencsétlen lelepleződött!
— Csak nem hagyjuk itt őket? – háborgott Sir Ernald.
— Mondd csak Ernald, mégis mit szeretnél tenni? Hárman besétálunk a felbolydult várba, mint egy menyegző közepén, hogy: „Tiltakozom!”? Itt mi már semmit nem tehetünk, ha minket is elfognak, Cassianék végképp segítség nélkül maradnak. Már biztos keresnek minket, mozgás!
A megmaradt embereivel Godwin igyekezett mihamarabb lejutni a fennsíkról. Már hallatszott a lódobogás a és a katonák zaja mögöttük. Godwin és Ernald őrjöngeni tudott volna. Több, mint három hónapja tervezik az akciót, csaknem két hétig szenvedték keresztül magukat a Rengetegen és most menekülhetnek vissza.
— Az ég szakadjon a nyomorult legfordiakra!! Ezután összeszedem a három királyság legnagyobb hadseregét, az istenemre mondom még a medvéket is besorozom ebből a tetves erdőből!! – Godwin csak azért nem ordított, mert a medvék besorozásához előbb élve meg kell ezt úszniuk.
Végre leértek a fennsíkról és sikerült észrevétlenül átjutniuk a sziklafalat megkerülő úton. Godwin úgy döntött a Folyóvidék felé veszik az irányt. Reményei szerint erre kevesebb legfordi katonába futnak bele, mindenki arra számít, hogy a Brickenwood erődben próbál elbújni. A számítása helyálltállónak tűnt, egészen addig míg fel nem tűnt a színen két legfordi egyenruha.
Lady Eira és fegyverhordozója Finnian várták az őrjáratot, amihez csatlakozniuk kellett. Úgy tűnik az ellenség hamarabb talált rájuk.
Godwinék hátrahőköltek az oroszlános címertől, de amint meglátták fiatal arcukat felbátorodtak: hisz ezek még félig gyerekek! Eira és Finnian viszont már nem volt ilyen magabiztos. Tisztában voltak a történtekkel és pontosan tudták kivel állnak szemben. Így azt is, ha itt nyílt küzdelem lesz, akkor semmi esélyük.
— Hé, kölykök, álljatok félre és életben maradtok. Nem akarunk bajt, csak tovább mennénk. – kezdte kedélyesen Godwin.
— Mit képzelsz kivel állsz te szemben? Ő nem kölyök, hanem Lady Eira! – állt ki a lány mellett Finnian miközben alig tudta leplezni az idegességtől remegő hangját.
— Pofa be mitugrász! Hacsak rád tüsszentek elrepülsz! – kiabálta Ernald.
— Próbáld csak meg, te dögevő holló! - válaszolt Eira, akinek szintén rettenetesen kalapált a szíve. Ez most nem a vár körüli őrjárat tolvajok után, ez vérre megy.
Ebben a pillanatban egy dobókés csapódott nagy erővel Ernald sisakjának és pattant le a földre. Hirtelen csend lett, Finnian viszont ravaszul vigyorgott. Tökélyre fejlesztette a különböző dobófegyverek használatát – jobban boldogul vele, mint a közelharc fegyvereivel – most is tűpontosan célba talált.
— Hát így állunk, hősködtök? Botor dolog!
— Nagyuram, javaslom koncoljuk fel őket és igyekezzünk, minden perccel közelebb ér az erősítés! – szólt Ernald türelmetlenül.
— Való igaz! Na, jól van gyerek, ez most kicsit fájni fog, de hamar túl leszünk rajta, ígérem! – azzal Godwin nekirontott a lovon ülő Eira-nak.
A lány nem habozott, azonnal felé ugratott lovával, ami elől Godwin épphogy csak el tudott ugrani. Eközben Sir Ernald kapott egy második kést Finniantől, ezúttal a combjába. Lám, a két nagy lovag, igencsak alábecsülte az ifjakat. Miután feltápászkodtak, már nem tettek gúnyos megjegyzéseket, mostanra egy szemernyi irgalom sem maradt bennük. Lekényszerítették a legfordiakat a lovukról és kemény ellencsapást mértek rájuk.
Most az oroszlánosok kerültek a földre. Finnian rávetette magát Godwinra, aki épp csapást mért volna az elterült Eiára. A lány hamar felpattant és hárította az odaérkező Ernald kardcsapását, de az oly erővel sújtott le, hogy kirepült a kezéből a fegyver. Ernald pallosa félelmetes fegyver volt, nehéz és halálos, de súlyából adódóan lomha is. Ezen nem segített az sem, hogy rettenetesen fájt a lovag combja a beleálló kés nyomán.
Eira hamar felfogta, hogy az egyetlen esélye a gyorsaság és a kiszámíthatatlanság. Még egy ilyen csapatást nem él túl. Visszaszerezte kardját és őrült módon kezdte körbe ugrálni – már amennyire páncélja ezt engedte - a blackraeven lovagot. Finnian szintén látta, hogy közelharcba nem bocsátkozhat. Ő mindig igyekezett távol kerülni Godwintól és dobókésekkel próbálta harcképtelenné tenni. Az egyik el is találta a karját, sajnos nem azt, amivel a kardot forgatta, de így is épp elég kellemetlenséget okozott a nagyúrnak.
Miközben folyt a küzdelem, Thomlin szépen csendben összegyűjtötte a lovakat, azokkal gyorsabb lesz a menekülés. Értetlenül nézte, mi tart ennyi ideig a lovagoknak, hogy lerendezzenek két ifjút. Megrökönyödve figyelte, ahogy a legfordiak körbe táncolják a két holló címerest.
Azonban a gyors és intenzív mozgásnak ára van, gyorsan elfárad benne az ember. Ezt tudta Sir Godwin és Sir Ernald is. Eira és Finnian már érezték, hogy fogytán az erejük, mind többször került hiba a mozdulataikba. Godwin végre elég közel került Finnian-hez és a következő csapása már eltalálta az alkarvértjét. Az ütés ereje eltörte a fiú kezét, amitől az ordítva rogyott a földre. Eira egy pillanatra kizökkent, ahogy a Finnian felé kapta a fejét. Ennyi hiba pedig elég is volt, hogy Ernald egy szúrással a földre küldje a lányt.
Ebben a pillanatban ordított Thomlin:
— Jön az erősítés!!!! Itt vannak a lovak, nagyuram!! Induljuuunk!!
Godwinék hirtelen felocsúdtak, hogy tulajdonképpen a nyakukon van egész Legford hadereje, ők meg itt bohóckodnak ezzel a két gyerekkel. Ernald biztosra vette, hogy Eira meghalt, Godwin pedig már nem törődött a fiúval. Azonnal lóra pattantak és elvágtattak. Szerencsétlen Thomlin veszettül kapaszkodott Ernald mögött, mert tudta, ha leesik, nem fordulnak vissza érte. Elszorult a torka, ha arra gondolt, mi lehet most Sammel. Kénytelen volt hátrahagyni barátját.
Finnian rémülten rohant a földön fekvő Eirához. Futás közben még látta a távolodó porfelhőt a nyargaló lovak nyomán.
— Még találkozunk Godwin, te átkozott holló! – sziszegte maga elé.
