Második fejezet – Borús múlt

- Második fejezet -

Borús múlt

Borús, szeles őrség várt a két katonára Legford falain. Az ázott föld és az eső illata nyugtató hatással volt a két őrszemre, akik mostantól hosszú órákra nem mozdulhatnak el a helyükről. Nyugodt eső szemerkélt, nem az a fajta ordító orkán, amitől az ember úgy érzi, még a vár is elrepülhet a feje fölül. Itt csend volt, a vidék hallgatott. Néha egy holló károgása hallatszott, amint átrepült a vár tornyai között.

Ebben a némileg bágyatag időben ácsorgott a bástyán Sir Bernar és Ricon. Általában egyszerre vannak szolgálatban és közben beszélgetéssel ütik el az időt. Persze csak akkor, ha egy ellenséges sereg épp nem akar betérni az erődbe nyílzápor, és egyéb veszélyes eszköz kíséretében. Bernarnak olyannyira fontos és szeretett szokása a várfalon, őrködés közben mesélni, hogy nem heveri ki egyhamar, ha félbeszakítják.
Történt ugyanis, hogy sok-sok évvel ezelőtt a sólyom címeresek már megpróbálták elfoglalni Legfordot. Bernar, akkor még ifjú lovag korában épp előadást tartott egy kalandjáról, mikor megkezdődött a támadás. Arcátlanul félbeszakították a mondandóját, ráadásul a társa nem élte túl a csatát, így már soha nem mondhatja el neki a történet végét. Vérlázító! Legnagyobb álma, hogy a Blackraeven-ek vezetőjét épp a mondandója közben vágja le.

Szerencsére a mai nap nem tartogat túl sok meglepetést. Ricont azért nyomasztotta valami, így – miután meghallgatta Bernar történetét arról, hogyan hódított meg egy folyóvidéki lányt udvaribolondnak öltözve – megkérdezte idősebb társát:
- Nagyszerű történet volt Sir Bernar, de feltehetek egy kérdés?
- Persze, fiam, de ha arra vagy kíváncsi, hogy miért is volt rajtam udvaribolond ruha, nos az egy érdekes történet. Épp… - a lovag már vette is a nagy levegőt, hogy nekilendüljön a következő elképesztő históriának, de Ricon közbevágott.
- Nem, ööö… Nem ezzel kapcsolatban, hanem sokkal inkább a várat és ezáltal minket érintő kérdés lenne.
- Hát… Jól van, kivele, de nehogy még egyszer félbeszakíts, mert elvitetlek az Őrzőkkel!

- Szóval, ha jól tudom, északon van egy nagyobb őrségünk, hogy ne tudjanak csak úgy átmasírozni seregek a területünkön. Nade mi a helyzet a keleti oldallal és a Brickenwood erdővel? Oda nem kellenének megerősített állások?
- Hmm. Nem látom értelmét. A Rengetegen még 10 emberrel is nehézkes átkelni, sereggel lehetetlen. Az Őrzők Útja az egyetlen járt ösvény, de az is olyan kusza és keskeny, hogy csupán néhány ember és egy szekér vagy hintó fér el. Ezért veszélyes, mert nem lehet elég kíséretet vinni, így a Forestmenek bárkit kirabolhatnak. Szóval innen védve vagyunk, az őrjárataink pedig észreveszik, bárki is bukkan ki az erdőből.
- És kelet? Ott már vége a vadonnak.
- Keletről csak a Folyóvidék felől jöhetnének, de itt megint csak nehéz haladni egy sereggel. Számos helyen mocsaras, ingoványos és csak kevés helyen van nagyobb híd. Ha onnan próbálkozna valaki, már azelőtt tudnánk róla, hogy feljutnak, akkor pedig rajtuk ütünk amíg dagonyáznak a sárban. Ne aggódj, Legford stratégiailag nagyszerű helyen van.
- Ezt megnyugató hallani.
Sir Bernar tökéletesen látja a helyzetet, Legfordot megközelíteni egy sereggel valóban csak északról lehet. Amiről viszont nem tud, hogy a Black Falconok ezúttal nem egy sereggel közelednek és nem terveznek nyílt ostromot indítani. Godwin Nagyúr tanult apja hibájából, akinek a folyóvidéki körülmények okozták a vesztét, mikor Legford ellen indult a csapataival. A hosszú menetelés után, az elcsigázott sólyom sereg megsemmisítő és véres vereséget szenvedett.

Boromir 152 éves mágus létére rendkívül aktív életet él. Nemcsak a királynő bizalmasa és tanácsadója, de alkalmanként hosszú sétákat tesz a közeli erdőben és az ifjú herceg tanítására is jut energiája. Arról nem is beszélve, hogy ha tivornyázásra kerül a sor, a mai napig az asztal alá issza a kastély legvitézebb lovagjait is. Ilyenkor megvárja, míg a taverna utolsó vendége is ledől a lábáról, majd - széles mosollyal a hatalmas, ősz bajsza alatt – odakurjant a csaposnak, hogy:
- No, most már adjon valaki egy rendes italt is!
Aki egyszer is tovább bírná, mint az öreg varázsló, valószínűleg azon nyomban halhatatlan legendává válna, akit bárdok énekelnek meg. Ám, egyelőre úgy tűnik egyszerűbb legyűrni egy tűzokádó sárkányt, mint Boromirt leinni.

Ma azonban a vén mágus messze elkerüli a tavernák mámoros borgőzét, ugyanis a 13 éves Leo herceggel foglalkozik. Atyja után kapta a nevét, aki az Oroszlános-ház egyik legnagyobb uralkodója volt. A trónörökös, II. Leo herceg helyett most édesanyja Lady Madelin uralkodik, míg a fiatal király elég idős nem lesz, hogy elfoglalja a helyét a trónon.
Boromir úgy tervezte, hogy matematikát és csillagászatot fog tanítani Leo-nak. Rágyújtott hosszú fapipájára, hogy a gomolygó füstön merengve a világ érdekességeiről beszéljen a leendő királynak. Leo viszont nem várta meg, míg a varázsló komótosan belekezd mondandójába, egyszer csak kibukott belőle a kérdés:
- Boromir! Hogy halt meg atyám?
Boromir annyira meghökkent ezen a semmiből jött kérdésen, hogy majdnem egészben lenyelte a pipáját. Végül csak a rosszul beszívott füsttől csuklott és prüszkölt pár percet, amit Leo türelmesen megvárt, majd újra megkérdezte:
- Nos?

Az öreg varázsló kissé könnyes szemmel kipillantott az ablakon. Tudta, hogy eljön az idő, mikor erről is beszélnie kell a herceggel. Letette hát pipáját maga mellé, vett egy nagy levegőt és belekezdett:
- Tudod, Leo herceg, borzasztó dolog, hogy nem ismerhetted atyádat úgy, mint én. Nagyszerű uralkodó volt. Nem sok hozzá hasonló ember ült Legford trónján. Számos csatát vívott és mindet megnyerte. Így volt ez akkor is, mikor huszonöt évvel ezelőtt a Blackraeven sereg Legford ellen indult. A hírhedt Teoden nagyúr vezette őket, Godwin apja. Tudod, Godwin nagyúr a raevenek mostani nagyura. Teoden a fejébe vette, hogy elfoglalja az Oroszlános királyságot, majd utána egységes birodalmat hoz létre az egész kontinensen.
Azt hitte, okos döntés, ha a Folyóvidék felől támad, ahonnan nem számítunk rá. Azonban az időjárás és a vidék ingoványossága miatt csak nagyon lassan haladtak. Mire a Mohás-hegynél átkeltek a Veres folyón, atyád és oroszlános serege már várta őket. Vérbefolytották Teoden támadását, a seregük nagyja megsemmisült. Az akkor még fiatal Godwin bosszút esküdött. Tizenhárom évig várt a megfelelő alkalomra. Atyád Bagoly-hegységnél haladt a kíséretével, mikor rajtuk ütöttek.

- Hogy győzhette le atyámat egy csapat raeven? – kérdezte Leo.
- Apádat elárulták. Tudod, a jó emberekre mindig az a veszély leselkedik, hogy elfelejtik, mások mennyire gyarlóak és gonoszak tudnak lenni. Atyádat mindenki szerette és tisztelte az udvarban és azon kívül is. De elég volt 1-2 ember, aki pénzért vagy kicsinyes önérdekből képes volt eladni a királyság békéjét. Még csak kiélvezni sem tudták, Godwin maga vágta le őket. Az árulókban még az ellenség sem bízik.
De Godwin nem nyugszik. A Blackraevenek a Folyóvidéki-csata óta nem nyerték vissza régi erejüket. Biztos vagyok benne, hogy még hallunk felőlük. Talán nem is oly soká…
- Majd én bosszút állok ezen a Godwinon! Hamar felnövök és legyőzöm atyám gyilkosát! – a herceg ezzel az elszánt lendülettel felkapta a játékkardját, és elkezdett hadonászni meg ugrálni. Véletlenül kiütötte Boromir kezéből a pipát, aki épp az imént vette kézbe abban a naiv hitben, hogy most már pöfékelhet egy kicsit. Beletörődve konstatálta, ez ma nem fog összejönni.
A mágus felállít, rátette kezét a gyermek fejére és kimutatott az ablakon.
- Élvezd, amíg gyerek vagy, hercegem! Odakint számtalan harc vár rád. Némely csatát fegyverrel, némely csatát döntésekkel és szavakkal vívnak. Tanulj, hogy ha eljön az idő, ne csak a kardod, de elméd is éles legyen!
A herceg mélyen elgondolkozott Boromir szavain. Sok évvel később is emlékezett erre a beszélgetésre. Még pár percig elmélázva meredt ki az ablakon, majd visszafordult, hogy még egy kérdést feltegyen. Ám, addigra a vén varázsló már eltűnt.

Második fejezet – Borús múlt

- Második fejezet -

Borús múlt

Leave a comment Válasz megszakítása

In Portfolios

imaginem